I

                                               Unalmas hétköznapok

*Alec Matthews*

Csörög a vekker.Már vagy tíz perce zakatol az a rohadt óra,csak azért hogy engem idegesítsen.Vajon milyen nap lehet?Biztos már megint hétfő.Utálom a hétfőket,mert az egyet jelent az iskolával ahol mindenki a képembe vigyorog és megveregeti a vállam,hogy milyen jól játszottam a szombati meccsen.Csak az a baj hogy el is várják a tökéletes eredményt,és ha nem az van ami a népnek kell jön a botrány.Még mindíg nem hagyta abba.Hoppá,ez már anya!Ennyire sokat lustultam volna?

-Alec Matthews!!Ha most azonnal nem szeded össze magad és indulsz el az iskolába a hajadnál fogva rángatlak ki az ágyadból,de abban nem lesz köszönet!-halottam meg drága édesanyám fenyegetését aminek hatására egy teleszkópot meghazudtoló ruganyossággal pattantam ki a fekvőalkalmatosságból és a gardrób méretű szekrényem elé álltam.Hát igen,akinek építész a családja bármire telik.Gyorsan kikaptam farmert,egy pólót meg egy boxert és felrángattam magamra őket majd gondolkodni kezdtem hogy hol is hagyhattam el a telefonomat és a kulcsaimat.Lehet hogy a tegnapi gatyámba hagytam.Áá biztos nem.Emlékszem hogy éjjel twittereztem.A felismerés,miszerint az éjjeliszekrényen van mondhatni már majdhogynem pofán csapott.Hmm milyen irónikus vagyok ma reggel.összeszedtem a dolgaimat és köszönés nélkül kiviharzottam a házból amit a nevelőapám,Conor nem nézett jó szemmel.Viszont az a legkisebb gondom hogy az az egoista barom mit gondol rólam.Egész életem során csak azt hallgattam tőle hogy nem vagyok elég jó ahhoz hogy az ő nevét viseljem meg ilyesféle marhaságok.De istenem!Ki kérte hogy a nevére vegyen?Mert sem én sem az anyám nem könyörögtünk neki térden csúszva hogy ezt megtegye.Inkább fordítva volt,úgy hallottam.Bepattantam a szürke BMV-mbe és néhány közlekedési szabályt áthágva  siettem az iskolába,de az ilyesfajta kihágásokat nem lehet nekem felróni,az a legfontosabb hogy ne késsek el a suliból,nem?Hmm milyen irónikus vagyok ma reggel.Szerencsére még időben beértem az első órámra ami "hála istennek" matek volt az én "kedvenc" tanárommal,Mr.Johns-sal.Unottan levágtam magam az egyik székre,mire a melettem levő csaj sikítófrászt kapott,hogy mellé ültem ezért gyorsan elsisszoltam a közeléből mielőtt úgy dönt hogy a nyakamba ugorva eljátsza a hattyú halálát.Abban a szent pillanatban megláttam egyetlen mentsváramat,legjobb barátomat,ismertebb nevén Victoria Hale.Nagy mosollyal az arcomon a háta mögé lopóztam és egy hirtelen mozdulattal elkaptam a derekát mire  ijedtében megugrott,belőlem pedig kitört a nevetés amit ő nem annyira díjazott.-

-Alec Thomas Matthews!Ezt mégegyszer meg ne próbáld,mert megkeserülöd-Kezdett el fenyegetőzni.Úgy néz ki minden szőke hajú nő előszeretettel használja a teljes nevem.Szeretetteljes csevegésünket a tanár számonkérő hangja vetett véget-

-Mr.Matthews lenne olyan szives és helyet foglalna?-kérdezte az én drága tanárom.Na jó most untam meg a bájolgást.Kikészítem az ürgét,még ha ki is csapnak érte!-

-Hmm had gondolkozzak!Nem.-válaszoltam-

-Megkérdezhetem hogy mi sarkallta erre a tettre?

-Csupán az hogy nincs kedvem a bájvigyorral megfűszerezett parancsát teljesíteni-vágtam oda hetykén mire a teremben síri csend támadt.-

*Alice Holloway*

Ismét egy újabb reggel.Egy új nap kezdete ami lehetőséget ad az iskolatársaimnak a megalázásomra.Minden egyes nap minden percében változatos módon szabatítanak meg a méltóságom egy hatalmas darabjától.Ahányszor átlépem a gimnázium küszöbét felgyullad bennem a remény lángja hogy ez a nap talán más lesz.Talán nem fog porba tiporni sem az imádjuk David Eliotot csapat,sem a kosarasok és még folytathatnám a hosszú sort.Kedvtelenül kászálódtam ki az ágyamból és felvettem egyszerű,de annál kényelmesebb ruháimat.Megálltam a szobám közepén és megpróbáltam visszaidézni a tegnap estém eseményeit,hogy rájöjjek hova is raktam a túlontúl méretes szemüvegemet.Öt perc gondolkodás után belém csapott a felismerés,miszerint az íróasztalomnál maradt mert túl sokáig tanultam és elbóbiskoltam.Az oromra biggyesztettem az a förtelmet és elindultam a fürdőbe hogy rendbe szedjem magam,vagyis megfésülködtem,arcot mostam és vigyázva hogy a fogszabályzómnak ne legyen semmi baja fogat mostam.A hajamat befontam,majd egy hajgumival megkötöttem a végét.Megnéztem magam a tükörbe,és  látvány egy apró fintort csalt az arcomra,de nem baj!Egyszer jön majd valaki akiért megéri majd megváltoznom,és ha ez megtörténik én azt is fogom tenni.Eme gondolatok keringtek a fejemben miközben  felkaptam a táskám és leszáguldottam a lépcsőn.Útközben felkaptam az előre odakészített uzsonnászacskót majd elköszönésképp nyomtam egy puszit a konyhában tüsténkedő édesanyám arcára és az iskola felé vettem az irányt.Tíz percnyi sétálás után ismét reményekkel telve léptem be az iskola kapuján,de amint megláttam a pompomlányok vezetőjét és Mr.Eliot elsőszámú imádóját,Kelly Richardsont.A szőke liba amint meglátott mellém tipegett majd szimplán leöntött kávéval mire előkaptam az ebédre szánt szendvicsem és a dekoltázsába kentem majd felemelt fejjel távoztam.Én nem szoktam ilyet csinálni,akkor most miért?Mondjuk azért az arckifejezésért megérte.Hirtelen valaki átkarolja a vállam,majd a mozdulatsorhoz hang is társult.

-Hát ez szép volt kislány!-halottam meg az iskola nagymenőjének a hangját.-

-Ha idáig nem voltam olyan érdekes,akkor ezek után se rontsd a levegőt a közelemben David-mondtam unottan mire rám emelte csokibarna szemeit és egy kisgyermeket megszégyenítő hanggal kezdett beszélni-

-Na de Alice baby!Hát nem emlékszel hogy milyen jól megvoltunk mi régen?-Na igen.Nem sokan hinnék el,de kiskorunkban Daviddel elválaszthatatlan barátok voltunk.Ennek viszont vége szakadt,amikor a fejébe szált a dicsőség és a "nagymenőkkel" kezdett haverkodni én meg egyedül maradtam.Ezt viszont sosem fogom neki megbocsátani-

-Hmm....had gondolkozzak!-kértem és úgy tettem,mint aki mélyen eltöpreng majd rávágtam-
-Nem!-aztán kikerülve a látszólag pofára esett sportolót bementem a tanterembe-